udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Losoncz Alpár

2002. augusztus 13.

A budapesti székhelyű Teleki László Alapítvány jelentette meg azt a kötetet, amely a 2001 novemberében a XXI. Század Intézettel közösen megrendezett A státustörvény: előzmények és következmények című konferencia anyagát tartalmazza. A magyar kedvezménytörvény elméleti megközelítését Schöpflin György és Kántor Zoltán tanulmányai adják, a Státustörvény a jogalkotásban fejezetben Jakab András, Renate Weber, Tóth Judit, Varga Attila, Constantin Iordachi okfejtései, elemzései olvashatók, míg a végrehajtásról és a magyar kisebbségpolitikákról szóló részben Bárdi Nándor, Veress László, Józsa László és Székely István mondanivalója, beszámolója, tájékoztatója olvasható. A kötet utolsó részében a konferenciát követő, Heltai Péter által moderált kerekasztal-beszélgetésen elhangzott hozzászólások kaptak helyet, a részvevők Bakk Miklós, Brenzovics László, Dobos Ferenc, Öllős László, Losoncz Alpár voltak. /Amiről sok szó esik mostanában. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 13./

2008. október 14.

A Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkársága mellett működő Szórvány Tanács alakuló ülését tartotta október 13-án Budapesten. Az elismert szakértőket tömörítő, a határon túl, a tömbmagyarságon kívül a szórványban élőkkel foglalkozó Szórvány Tanács feladata, hogy javaslatokat dolgozzon ki a szórványosodás lassítására. A konzultatív testületként működő tanács a rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználása érdekében stratégiát dolgoz ki, prioritásokat jelöl meg egy-egy régió támogatására. „Egységes megoldás a szórványosodás lassításában nincsen”, minden régió és település esetében önálló javaslatokat kell kidolgozni – mondta el Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség – és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára. Hozzátette: ahhoz, hogy kormányszinten is foglalkozni lehessen a szórványosodás ügyével, szakértőket kerestek a Szórvány Tanács 15 tagjának kiválasztásakor. Az alakuló ülésen a tanács egyhangúlag Göncz László, szlovéniai magyar parlamenti képviselőt választotta meg elnökének. A tanácsadó testület előzetesen véleményezni fogja a Szülőföld Alap stratégiai anyagait. Évente egy-két kiemelt programra javaslatot tehet, s véleményezi a szórványra vonatkozó 2009-es támogatási elképzeléseket. A Szórvány Tanács „nem pénzosztó testület”, javaslatai azonban beépülnek a kormány döntéshozatali folyamatába. A jövő év tavaszán nemzetközi konferenciát szerveznek, hogy áttekintsék a Kárpát-medencei szórványmagyarság helyzetét és azt, milyen módon lehet segíteni a szórványban élő közösségeket. Göncz László kifejtette, hogy a határon túli magyar közösségekre egyre inkább a szórványosodás jegyei jellemzőek. Kiemelten fontosnak nevezte az oktatást, a kultúrát, a vallást, mint megtartó erőt, és az együttműködést a többségi nemzetekkel. /Megalakult Budapesten a Szórvány Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./ A tizenöttagú, szakemberekből álló testület meghatározta a régiónkénti alapvető problémákat is. Gémesi Ferenc Három témát emelt ki a tanácskozásból. A klasszikus, demográfiai alapú csökkenés mellett, új, modernizációs kihívásokkal is számolni kell. Másodsorban figyelembe kell venni a kettős vagy többes kötődés kérdését, hiszen nagyon sok helyen világosan látszik, hogy a regionális szemlélet erősebb a nemzeti kötődésnél. A 15 tagú tanácsban romániát Hegyeli Attila a moldvai Csángómagyarok Szövetségének programvezetője, Lakatos András, a Szövetség a Szórványért Alapítvány igazgatója, Pásztor Gabriella oktatási szakértő, államtitkár, Vetési László a Diaszpóra Alapítvány szórványlelkésze és Balázs-Bécsi Attila a Téka Művelődési Alapítvány elnöke képviselték. /Kánya Gyöngyvér: Megalakult a Szórvány Tanács. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./ A Szórvány Tanács tagjai: Göncz László elnök (Szlovénia), Kontra Miklós (Magyarország), Balázs-Bécsi Attila, Hegyeli Attila, Lakatos András, Pásztor Gabriella, Vetési László (Románia), Gyurgyik László, Huncík Péter, (Szlovákia), Losoncz Alpár, Soós Mihály (Szerbia), Ambrus Pál, Tóth Mihály (Ukrajna), Horváth László (Horvátország). 3/ A határon túli magyarokat képviselő szervezetek megkérdezése nélkül hozta létre a magyar kormány a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkársága mellett működő Szórvány Tanácsot – kifogásolják Kárpát-medencei magyar politikusok. Az alakuló ülés után Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségpolitikáért felelős szakállamtitkára, Törzsök Erika, a MEH nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója, Göncz László, a Szórvány Tanács frissen megválasztott elnöke és Huncík Péter tanácstag tartott sajtótájékoztatót. A Magyar Hírlap felvetette, miért többnyire olyanok vehetnek részt a tanácsban, akik barátilag viszonyulnak a baloldali kormányokhoz, mire Törzsök közbeszólt: „nem méltó a Magyar Hírlaphoz ez a kérdés”, Gémesi Ferenc szerint pedig nincs valós alapja ennek a megállapításnak. Az újság munkatársa felhozta: az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke, Tóth Mihály tagja a tanácsnak, míg a KMKSZ-t nem képviseli senki, erre Gémesi azt mondta: Tóth Mihály nem pártpolitikusként, hanem szakértőként tagja a testületnek. Tóth Mihály az Ukrán Szocialista Párt (SZPU) listáján indult az ukrajnai parlamenti választásokon. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke kijelentette: a magyar kormány nem egyeztetett velük, de nem ez a legsúlyosabb példa arra, amikor a budapesti kabinet nélkülük dönt, és az ellenfeleiket hozzák helyzetbe. Duray Miklós, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának alelnöke elmondta, hogy a Szórvány Tanács létrehozását egyetlen, a Kárpát-medencében legitimitással bíró magyar alakulattal sem egyeztette a MEH. „Szeptemberben a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán egyenként megkérdeztem a résztvevőket, és azt mondták, a kormány nem tárgyalt velük erről. A tanács tagjait Törzsök Erika ismeretségi köréből válogatta a MEH, pedig nem a tapasztalatlanokat kell szórványszakértőknek kikiáltani, bár Göncz László vagy az erdélyi Vetési László jogát a tanácstagságra én is elismerem. Ami a többieket illeti, az, hogy valaki néprajz szakos vagy demográfus, még nem elegendő ahhoz, hogy a szórványban élőkkel is foglalkozzon. Kiemelném Huncík Pétert, aki ráadásul pszichiáter” – mondta Duray. /Nemzetpolitika barátok között. Ismeretségi alapon választották ki a Szórvány Tanács tagjait. = Magyar Hírlap (Budapest), okt. 14./

2010. február 1.

A Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikai Szakállamtitkárságnak közleménye
A közelmúlt demográfiai kutatásai azt mutatják, hogy a szórványosodás folyamata a Kárpát-medencei magyar közösségekben az utóbbi évtizedben felgyorsult, és világossá vált, hogy az egyes közösségek vonatkozásában differenciált stratégiákra van szükség.
A Kormány ezért a nemzetpolitika keretében kiemelt kérdésként foglalkozik a szórványosodás kérdésével: ismert külhoni magyar szakértőkből ezért hozta létre 2008 októberében a Szórvány Tanácsot, amely konzultatív, javaslattevő testületként a szórványosodási folyamatok lassítása érdekében javaslatokat dolgoz ki. A rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználása érdekében a témában fellelhető kutatási anyagok, valamint szakértői vélemények ismeretében, stratégiát dolgoz ki, prioritásokat jelöl meg egy-egy régió szakmailag megalapozott támogatására. A Tanács elnöke Göncz László, a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, tagjai: Balázs-Bécsi Attila, Téka Művelődési Alapítvány elnöke (Románia), Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége programvezetője (Románia), Lakatos András, Szövetség a Szórványért Alapítvány igazgatója (Románia), Pásztor Gabriella, oktatási szakértő (Románia), Vetési László, szórványlelkész (Románia), Losoncz Alpár, az Újvidéki Egyetem kutatója (Szerbia), Soós Mihály, a Vajdasági Módszertani Központ igazgatója (Szerbia), Hunčik Péter, a Fórum Kisebbségkutató Intézet kutatója (Szlovákia), Ambrus Pál, a Técsői Református Líceum igazgatója (Ukrajna), Tóth Mihály, jogász, kisebbségkutató (Ukrajna), Dr.sc. Horváth László, a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság titkára (Horvátország).
A Szórvány Tanács javaslatára született döntés 2009-ben több kiemelt projekt támogatásáról, mint például a szamosújvári és válaszúti szórványkollégiumok működtetéséről, a felőri régiós magyar oktatási központ munkálatainak befejezéséről, a csángó oktatási programok továbbfejlesztéséről. A további támogatandó programok és intézmények tekintetében a Tanács régiónként prioritási listát készített.
Csak 2009-ben 350 millió forint támogatást kaptak a Tanács által javasolt szórványprojektek. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a munkácsi Szent István Líceum, a karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a nagybecskereki Miasszonyunk leánykollégium, illetve a muzslyai Emmausz fiúkollégium. Támogatjuk más intézmények mellett a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten, új diákétkezdéje van a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván.
A 2010-es kiemelt szórványprogramok között szerepel a Mezőségi Magyar Iskolaközpont építése. Az iskolaközpont létrehozásával befejeződhet az észak-nyugat mezőségi és szamosháti szórványoktatás stratégiai fejlesztése, ahol 5 óvodai csoport, 16 alsó tagozatos, 8 felső tagozatos és 3 szakiskolai osztály működésére lenne lehetőség. A TÉKA Alapítvány a szamosújvári Mezőségi Magyar Iskolaközpont felépítéséhez évi 40 millió forint támogatást kap. Az Iskolaközpont felépítését a Szórvány Tanács prioritásként jelölte meg, a létesítmény a magyar és a román kormány közös finanszírozásában, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont mintájára valósulna meg. 2009-ben a szamosújvári Helyi Tanács ingyenesen kiutalta az építési telket a város központjában, a MeH és a romániai Communitas Alapítvány pedig hozzájárult a tervdokumentáció költségeinek fedezéséhez.
Erdélyi projekt a vicei árvaház bővítése, közös gyermekház, tanulóház kialakítása az árvaházi és a falu szórványmagyar iskolásai számára. A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése.
Ugyancsak kiemelt programja az idei évnek a Gyerekek Háza program. A 21 csángó magyar oktatási helyszínből jelenleg 8 (Magyarfalu, Lábnik, Külsőrekecsin, Csík falu, Lujzikalagor, Frumósza, Kostelek, Diószeg) működik ilyen formában. Ezek a közösségi házak az MCSMSZ saját tulajdonában vannak és nemcsak az oktatást, hanem egy-egy közösség magyar kulturális életét is szolgálják. Helyet adnak a különféle gyűléseknek, szakmai továbbképzéseknek, táboroknak, konferenciáknak. Kialakításuknál fogva az itt tanítók szolgálati lakásaként is funkcionálnak. Számos esetben a község lakosai számára szervezett egészségügyi szűrések is itt zajlanak. 2010-től magyar állami támogatással nemcsak az intézmények fenntartása lesz biztosított, hanem a gyerekek számára sokkal nagyobb értékkel bíró internet-kapcsolat, valamint korszerű taneszközök és oktatási segédanyagok beszerzése is lehetővé válik.
Kárpátalján két projekt szerepel a kiemelt szórványtémák között: a Técsői Református Líceum bővítése révén Felső-Tisza-vidéki Magyar Oktatási és Kulturális Központ kialakítása, amelyben olyan körülményeket lehet létrehozni, hogy a szórványban élő magyarságnak lehetősége legyen az anyanyelvén igénybe venni az oktatást az alapfokútól a felsőfokú képzésig. Az új Nagyberegi Református Líceum tervek szerint 2011-re elkészülő épületének tetőterében kialakításra kerül egy 100 fős fiú-, illetve leánykollégium. Forrás: Nemzetpolitika.gov.hu



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék